IEEE CANDO EPE 2019

Energetikai és a vezérlési újdonságok az idei nemzetközi Kandó konferencián

Második alkalommal rendezte meg a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar az IEEE CANDO EPE nemzetközi tudományos konferenciát. A 2019. november 20-21-ie rendezvényen 42 előadás hangzott el 14 országból érkezett 113 szerző közreműködésével. A 2018-ban megrendezett első ilyen konferenciához hasonlóan az idei sikere is felülmúlt minden várakozást.

A konferenciát Dr. Nádai László, a kar dékánja nyitotta meg, majd két plenáris előadást hallgattak meg a résztvevők. Dr. Steier József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara (BKIK) társelnöke, a SUNWO Zrt. alapítója a magyarországi megújuló energiaszektorról, Plánder Norbert, a FŐTÁV Zrt. beruházási igazgatója pedig a budapesti távfűtés fejlesztési irányairól beszélt. Ezután két szekcióban tartottak érdekes, értékes és színes előadásokat.
Számos előadó a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemről, a Szécsényi István Egyetemről és természetesen az Óbudai Egyetemről érkezett. Ezek egy részében külföldi vendéghallgatók is közreműködtek. Magyarországon kívül Albániából, Csehországból, Egyiptomból, Horvátországból, Irakból, Izraelből, Kínából, Németországból, Olaszországból, Pakisztánból, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek kutatók és doktori képzésben résztvevő hallgatók.

A konferencia hozadéka, hogy a különböző nemzetek kutatói, oktatói olyan kapcsolatba kerültek, mely biztosítéka lehet a további együttműködésnek, közös tudományos és kutatómunkának. A résztvevő Phd hallgatók pedig betekintést kaptak más országok egyetemeinek oktatási és kutatási kínálatába.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a konferenciasorozatot folytatni kell. Felmerült annak a lehetősége is, hogy minden évben más ország adhatná a helyszínt.
Köszönettel tartozunk mindazon munkatársainknak, hallgatóinknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak a konferencia sikeréhez.